Zöld világ

2013. július 26. 14:54 | Portfolio

Mi lesz most az E-Starral? (Interjú)

Régóta húzódik már az E-Star története, a befektetőket pedig a többszöri próbálkozásra tető alá hozott csődegyezségi megállapodás törvényszék általi elutasítása minden bizonnyal meglepően érintette. Eleinte mi is értetlenül álltunk a hír láttán, és a ma megjelent indoklás láttán sem lettünk sokkal okosabbak. Az alábbiakban az E-Star korábbi vezérigazgatóját, Soós Csabát, a cég jelenleg is legnagyobb részvényesét kérdeztük meg többek között arról, hogy mik a kilátásai mindezek fényében a vállalatnak, valamint arról, hogy mit üzen most a társaság részvényeseinek.

2013. július 26. 09:50 | Portfolio

Hamarosan érkeznek az első díjcsökkentett vízszámlák

Várhatóan augusztustól érkezhetnek meg a fogyasztókhoz az első díjcsökkentett számlák. Mint ismeretes, a kormány rezsivágási akciójának részeként július 1-től a víziközmű-szolgáltatásban és 10%-kal mérséklődtek a szolgáltatási árak - olvasható az Index beszámolójában.

2013. július 26. 08:06 | Portfolio

E-Star: ezért kaszálták el a hitelezői megállapodást

Kézhez kapta az E-Star a Fővárosi Törvényszék legutóbbi végzéséhez kapcsolódó indoklást, ami megmagyarázza, hogy miért is került elutasításra a csődegyezség jóváhagyása iránti kérelem. Az ok lényegében az, hogy a megállapodás "nem alapos", mivel az egyezséghez hozzá nem járuló, illetve az egyezségkötésben részt nem vevő hitelezők egy részére kedvezőtlenebb feltételeket állapít meg. Az E-Star élt fellebbezési jogával.

2013. július 25. 20:18 | MTI

Hatalmas programot indít Kína a levegőminőség javítására

A kínai kormány jóváhagyta azt az ötéves, 277 milliárd dolláros tervet, amelyet a környezetvédelmi tárca illetékesei dolgoztak ki Észak-Kína levegőminőségének javítására - írta a China Daily című napilap csütörtökön.

2013. július 25. 16:05 | MTI

Szuperkörnnyű áramkört mutattak be

Mindössze két mikrométer vastagságú, négyzetméterenként csupán három gramm tömegű, hajlítható, nyújtható és összenyomható elektromos áramkört fejlesztettek ki a Tokiói Egyetem és a linzi Johannes Kepler Egyetem kutatói.

2013. július 25. 08:36 | MTI

Időzített gazdasági bombán ül a világ

Az északi-sarki metánkibocsátás felgyorsíthatja a tengeri jég olvadását és a klímaváltozást, ami több mint 60 ezer milliárd dollárba kerül a világgazdaságnak az elkövetkező évtizedekben a Nature című tudományos folyóiratban közzétett tanulmány szerint.

2013. július 22. 13:53 | Portfolio

84 víziközmű szolgáltató igényelt engedélyt a MEKH-nél

A szektort érintő jövőbeli változásokról, a víziközmű felügyeleti és árszabályozói feladatokról egyeztetett hétfőn a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és a Magyar Víziközmű Szövetség elnöke - olvasható a MEKH.

2013. július 21. 12:00 | Portfolio

Hatalmas gondok lehetnek a vízellátással

Habár a mai magyar lakosság túlnyomó többségének semmilyen problémát nem jelent a biztonságos ivóvízhez való hozzáférés, a világon ez több mint egy milliárd ember számára korántsem annyira egyszerű kérdés. Az OECD felhívja a figyelmet, hogy jelenlegi vízellátási problémák súlyosbodására kell felkészülni a következő évtizedekben, így érdemes nagyobb figyelmet fordítani a vízbiztonság kérdéskörére.

2013. július 17. 12:19 | MTI

Fontos szerepe van a víznek a gondolkodásban

A víz "megolajozza" az agyat: 14 százalékkal gyorsabban járhat az esze annak, aki gondolkodást igénylő feladat megoldása előtt megiszik fél literrel - állítják brit kutatók.

2013. július 17. 12:15 | MTI

Energiahatékonysági felmérésbe kezd a kormány

Két határozatban járult hozzá a kormány ahhoz, hogy a Pro Regio Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési és Szolgáltató Nonprofit Kft. felmérje, potenciálisan mennyi energia takarítható meg a lakásokban, illetve akciótervet dolgozzon ki az állami középületek energetikai felújítására - a határozatok a legutóbbi Magyar Közlönyben jelentek meg.

2013. július 17. 12:00 | Portfolio

Felére zuhan a kapcsolt energiatermelés Magyarországon

Az elmúlt évek szabályozói döntéseinek hatására az európai dobogós helyezésről az üldözőbolyba esett vissza Magyarország a kapcsoltan termelt villamos energia részarányának tekintetében. Amíg 2010-ben a hőt és villamos energiát párhuzamosan, egyazon tüzelőanyag bázison termelő kapcsolt erőművek részesedése a hazai áramtermelésből elérte a 20,9 százalékot az idei év első félévében az erőmű-leállításoknak köszönhetően a részarány már csak alig 10 százalék - hívja fel a figyelmet az Magyar Kapcsolt Energia Társaság közleményében.

2013. július 16. 09:08 | Portfolio

Új államtitkárt neveztek ki az NFM-nél

Áder János államfő - a miniszterelnök javaslatára - Horváth Attila Imrét 2013. július 15-ei hatállyal a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkárává nevezte ki - derül ki a hétfői Magyar Közlönyben publikált köztársasági elnöki határozatból.

2013. július 16. 08:59 | Portfolio

Újabb elektromos autótöltő-állomást avattak Budapesten

Elektromos autótöltő-állomást adtak át tegnap Budapesten, a Vidékfejlesztési Minisztériumnál (VM). A most átadott töltőoszlop, amely két töltőpontot tartalmaz, a tizedik a fővárosban - számol be az MTI.

2013. július 16. 08:46 | Portfolio

Kína többszörösére növelné napenergia-termelését

Kína 2015-ig 35 gigawattra (GW), a jelenlegi négyszeresére növeli napenergiaáram-termelési kapacitását, annak érdekében, hogy felvevőpiacot biztosítson a belföldi napelemiparnak - számol be az MTI.

2013. július 15. 08:50 | MTI

Uniós vizsgálat indulhat Németország ellen

Vizsgálatot indíthat az Európai Bizottság Németország ellen, amiért az az adófizetőkkel fizetteti meg az energiaellátás jelentős átalakításához kapcsolódó költségeknek egy részét - értesült a Der Spiegel hetilap.

2013. július 12. 14:23 | Portfolio

Rengeteg javaslat érkezik a Nemzeti Vízstratégiához

Közel félezer észrevétel érkezett a Nemzeti Vízstratégiához, jelentette be a dokumentumért felelős Vidékfejlesztési Minisztérium. A tárca folyamatosan dolgozza fel a megkereséseket.

2013. július 11. 16:02 | Portfolio

Biogázüzemet avattak Tatabányán

Átadták Tatabányán az önkormányzat és az AVE Magyarország közös beruházásában készült biogázüzemet, amelyet közel 3 milliárd forintos költséggel építettek fel, lakóterületektől távol, az AVE Dubnik-völgyi hulladéklerakójának közelében - számol be az MTI.

2013. július 11. 12:12 | MTI

Összehangolt magyar-szerb vízügyi fejlesztés indul

Extrém vízgazdálkodási eseményekhez kapcsolódó, összehangolt intézkedéseket segítő szerb-magyar program indult uniós támogatással a Tisza-mentén - közölte Kozák Péter, az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság (ATI-VIZIG) vezetője csütörtökön Szegeden.

Apelso

Compliance - megfelelek vagy megfizetem?

Ahogyan arról az előző bejegyzésünkben írtuk, ideje felkészülni a hatósági ellenőrzésekre. Mit vizsgálhat a NAV a bizalmi vagyonkezelések területén?  Mire figyeljünk ha több éve alapít